Tudom, hogy szülőnek lenni komoly és felelősségteljes feladat és azt is, hogy mindez előbb utóbb megtérül majd...
Nekem akkor is megszakad a szivem minden reggel amikor Marcikát sírva otthagyom az oviban...
Mert sajnos ez a helyzet...
A kezdeti jókedv és lelkesedés elszállt az első olyan szituációban amikor Marcika rájött, hogy itt bizony vannak szabályok amiket be is kéne tartani, és az ovónéniknek bizony szót kell fogadni.
Pénteken még a nyakamat szorítva bömbölt mikor otthagytam, azóta már csak belenyugvással sírdogál reggelente.
Én pedig minde reggel belehalok ebbe a dologba egy kicsit...
Tudom, hogy jobb lesz majd és amikor megyek érte jókedvű, az ovónénik szerint is jól elvan napközben, de ez annyira nehéz...
Ma ráadásul ott is alszik....
Reggel azt mondta nekem az ovi ajtóban az elköszönés után könnyes szemmel:
-Haragszom rád mert itt hagysz!!!!
Hajnika! Teljesen át tudom érezni a helyzetet! Én már előre félek azoktól a napoktól, amikor Bogit először oviba kell adnom, mert pont ezeket a lelki megpróbáltatásokat szeretném elkerülni, de sajnos nem lehet :(( Úgyhogy kitartás, talán már csak napok kérdése és örömmel megy oviba is!!! Sok puszi nektek!
VálaszTörlés